szinténzenész

szinténzenész

Prodigy Vs. Sosztakovics – interjú Rohmann Ditta csellóművésszel

2017. május 18. - szintenzenesz

ditta01.jpg

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás 

Az első komolyzenei koncertjeimen előfordult, hogy unatkoztam – meséli Rohmann Ditta csellóművész, akiről semmiképpen nem állíthatjuk, hogy kizárólag a klasszikus zene világában mozog otthonosan. Olyannyira nem, hogy fellépett már az Akkezdet Phiaival is, és rendszeresen koncertezik az etno-jazzt a kortárs kamarazenével gyönyörűen vegyítő Trio Squellinivel is. És persze amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy Bach csellószvitjeiről elsőként az ő neve kell eszünkbe jusson.

„Ugyan már nem kötődöm az épülethez, de éppen most is koncertre jövök” – meséli Ditta a Zeneakadémia aulájába lépve, ahol gyermekkora óta otthonosan mozog.

A Zeneakadémia minden profi klasszikus zenész számára alfa és omega. Viszonyítási pont, amit nem lehet megkerülni.

Gyakran visszatérő téma nálunk az improvizatív zene, ami tőled sem áll távol… 

Ehhez meg kellett ismernem a férjemet (Fassang László, orgonaművész) aki rendkívül képzett ezen a téren: akár szonátát, vagy fúgát is képes improvizálni. Ilyet én nem tudok, de ő segített abban, hogy bátrabb legyek és elinduljak ezen az úton. Otthon improvizálgattunk, majd megismerkedtem Szőke Szabolccsal, akivel azóta már több éve együtt játszunk. Jó barátom az egész Trio Squelini, azaz Váczi Dani és Szalai Péter is. Megszerettem őket és igazán megtisztelő, hogy befogadtak, mint „szomorú zenészt”. Még Velencébe is kimentem velük, ahol utcazenélni szoktak, amibe ugyan nem csatlakoztam be, de több fellépésünk is volt, egy étteremben Velence központjában, egy többszáz éves gyönyörű villában és egy gyárból átépített könnyűzenei helyszínen, ahol énekeltem is. Emlékezetes élmény marad mindegyik. Csodálom Szabolcsékban, hogy ugyanolyan átéléssel játszanak az utcán, mint ahogy egy hatalmas koncertteremben. Legutóbb például a MÜPÁ-ban léptünk fel az Akkezdet Phiaival és az Amoebaval. Nagy hatással volt rám a szám poetry ereje.

ditta02.jpg

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás 

 

Talán azért is „vállalok el” ilyen dolgokat, mert a bátyám – aki nem zenész – egyfolytában könnyűzenét hallgatott gyerekkorunkban. Állandóan a Radio1 ment, meg a Beatles, a Nirvana, én pedig Whitney Houston rajongó voltam. Tehát egyáltalán nem kizárólag a komolyzenében nőttem fel.

Mit szólnak ehhez a klasszikus zenészek?

Amikor klasszikus zenét játszom, nem érződik a többi zene hatása, tehát nem kezdek el mondjuk Beethovent jazzesen játszani, habár volt olyan, hogy Bachot jazzesen adtam elő, de azt kifejezetten kérésre, mivel éppen egy olyan műsor volt. Amikor az Amoebaval zenéltünk, volt egy szám, amiben mindössze három hangot kellett gépiesen ismételnem, de azt is tudtam szeretni, ahogy mondjuk egy kamaradarabot. Tini koromban Prodigyre tomboltam szabadidőmben, de amikor Bachot játszom, akkor csak arra koncentrálok. Szőke Szabolcs zenéjében biztos támpont számomra, hogy van kotta, így otthonosabban mozgok ebben a világban, jazz standerdeket nem szoktam játszani. Amikor valamilyen formában improvizálok, felszabadítóan hat, remekül kiegészíti a klasszikus, és a kortárs zenei tevékenységemet. Van még olyan zenei, vagy társművészeti irányzat, ami felé lehetne nyitni szerintem, mert érzem a komolyzenei világ korlátait. Úgy gondolom, nekünk komolyzenészeknek nagy feladatunk lenne, hogy feszegessük ezeket a korlátokat. Most debütálok színészként egy darabban, dolgoztam táncosokkal is többször is, ezek mindig frissítően hatnak a zenélésemre.

Végül is nem arról van szó, hogy olyan előadók vagyunk, akik valami olyat tudnak mutatni, ami érdekes?

Ha már könnyűzene, szoktál koncertekre is járni?

Sajnos csak nagyon ritkán jutok el. Régóta tervezzük a férjemmel, hogy elmegyünk valamilyen megakoncertre főleg kíváncsiságból. A Szigeten voltam többször is, a Molokót szerettem, a Faithless élővé csalódás volt. Gyerekkoromban nagy Besh-o-drom rajongó voltam, több koncertjükön is voltam és érdekes, hogy Szalóki Ágit tiniként láttam, aztán később közös lemezt is készítettünk és barátok lettünk. Palya Beát is jól ismerem, lemezén is játszottam, fel is léptem vele. De az utóbbi időben inkább csak hallgatom.

Hivatásomnak tartom közelebb vinni a komolyzenét minél szélesebb közönséghez, hogy a koncertre járás a közgondolkodásban semmiképpen ne maradjon meg a kiváltságosoknak szóló közösségi programnak.   

És mit hallgatsz mondjuk főzés közben?

Tudom, hogy primitív zenehallgatásnak számít, de főzés közben rádiót hallgatok. Szeretnék lépést tartani. Harminc éves elmúltam, nem akarom hogy a kislányom kinevessen. Ő például a „tucc-tucc” zenét szereti.

ditta03_1.jpg

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás 

Hány éves a kislányod?

Négy éves múlt. Az autóban eddig csak a „tucc-tucc” mehetett, amúgy szereti a Varazsfuvolát és Csajkovszkij-ra szokott blettozni. is jöhet. Amúgy zenei mindenevő vagyok, a hangulatomtól függ, hogy mit hallgatok. Ha kocsiban vagyok, de ki akarok kapcsolódni, nem biztos hogy Sosztakovicsot fogok betenni, mert attól lehet, hogy ideges leszek. Olyankor inkább olyan zenét hallgatok, amitől felszabadultan tudok vezetni.

És kik a kedvenceid a rádióban?

Az a baj, hogy nem mindig mondják be, mit hallunk, ezért nem tudom pontosan kiket hallgatok (nevet). De szeretem Beyoncé-t, Ariane Grandénak is jó hangja van, Pink előadásmódja lehengerlő tud lenni. Az ausztrál Siát is kedvelem, roppant izgalmas nő. Utána is néztem, hogy kicsoda, micsoda, kiderült számomra, hogy ő írt Rihannának pár számot. Az elektronikus zenét is szívesen hallgatom, egy barátnőm az izlandi Mum zenekarban jatszik. Imogen Heap is inspiráló számomra,  ahogy a looper pedállal énekel és játszik amúgy meg saját maga talál ki hangszereket. Itthon Mókus most a könnyűzenei példaképem. De érdekelnek a tehetségkutatók is, például az America's Got Talent vagy a komolyzenei megfelelője, a Virtuózok.

Egyszer meghívtál a Magyar Rádió 6-os stúdiójába a Magyar Soundpainting Társaság rendezésében megvalósuló különleges koncertre, ahol te is zenéltél. Mit kell tudnunk a Soundpaintingről (hangfestés)?

A soundpainting egy interdiszciplináris jelnyelv, amit gyakran alkalmzok kurzuokon, lényegében egy eszköz a közös zenéléshez, olyan, mint egy zenei társasjáték. Sok mindent – a hangmagasságtól kezdve a ritmuson át a tempóig – meg lehet határozni a jelek a segítségével. Jártam a Soundpaintinget megalapító Walter Thompson kurzusán, itthon Gryllus Samuval próbáljuk terjeszteni ezt az izgalmas világot.

Nem lehet egyszerű elsajátítani ezt a jelnyelvet, jól sejtem, hogy hosszú folyamat?

Egyáltalán nem hosszú, sőt akár most is meg tudlak titeket tanítani néhányra. Ez a rövid hang, ez a magas hang, ez a mély hang, ez pedig a „nagyon mély” – mutatja a mozdulatsorokat Ditta. Ezekből akár már egy darabot is tudunk csinálni. Ebbe a folyamatba nagyon jól be lehet vonni gyerekeket, előadókat, vagy a közönséget. Fontos eleme a hangfestésnek, hogy mindig az adott együttesre szabja a hangfestő a mozdulatait, nem lehet hibázni, mindenki saját fantáziája és tudása szerint reagál. A hangfestő dolga, hogy tudjon valamit kezdeni az alapanyagból.

ditta04.jpg

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás  

Semmiképp nem volt mindennapi koncert, főleg hogy a közönség is intenzíven részt vett a produkcióban…

Gyakran látom azt, hogy a közönség is részese szeretne lenni a produkciónak. A koncertlátogatók megszokták, hogy csendben vannak és nem várnak el tőlük semmit, emiatt nagy a komfortérzetük. Tudom, hogy létezik az a közönség, akik ennél lényegesen többre vágynak. A kreativitás talán a legfontosabb szó az életemben. Amikor azt érzem, nem eléggé élem ki a kreativitásomat, depressziós leszek. Ha pedig csináltam valami kreatívat, ami lehet akármi: főzés, a gyerekemmel való játszás, akkor érzem, hogy érdemes élni. Szerintem mi zenészek sokan vagyunk így ezzel, lételemünk, hogy kreatívak legyünk. Amikor a közönség velünk szárnyal, akkor hirtelen egyfajta többlet érzés lesz úrrá rajtam. Koncertlátogatóként előfordul, hogy unom magamat, kevés az inger, és azt érzem hogy kellene valami összetartó erő, valami többlet. Sokszor beszélek a közönséghez, vagy ha megkérjük őket, hogy ne tapsoljanak, ezáltal már rögtön valami szokatlan reakció lép életbe az automatizmusok helyett, például jobban kinyílik a fül.

De nem csak a munkád terén vagy kreatív. Térjünk rá kicsit a kedvenc járgányodra! Szinte biztos voltam benne hogy ma is rollerrel érkezel…

Az biztos, hogy amióta rollerezek, boldogabb ember vagyok. Egyébként Svájcban kezdtem el használni, több, mint tíz éve. Akkor még itthon egyáltalán nem volt divat a rollerezés, főleg csellisták körében. Nem csak hogy gyorsabb vagyok így, hanem sokkal szórakoztatóbb is az élet. Előfordul azért, hogy megijeszt valakit a rolleres csellista látványa...

Volt is egy incidensed valamelyik külföldi reptéren…

Igen, egyszer sorban állás közben a mögöttem álló úr éppen kezdte kifogásolni a várakozást, és jelezte, hogy akkor akár játszhatnék is (persze viccelt), de én komolyan vettem, előkaptam a csellót és játszottam egy Bach tételt. Örültem, hogy az összeráncolt szemöldökökből mosoly lett.

Szeretek nem hagyományos helyeken játszani. A Bach mindenkinek! sorozat keretén belül még metró aluljáróban is játszhattam. Izgalmasnak tartom, ahogyan a közönség reagál a cselló hangjára…

Ismert történet, hogy a világhírű hegedűművész, Joshua Bell közel egy órán át játszott a washingtoni metroban, úgy hogy közben senki nem ismerte fel… Veled ez hogy volt?

Amikor a Bach mindenkinekre próbáltam ki az Astoriát, mint helyszínt, odajött hozzám valaki és felismert és kért tőlem egy Bachot.

 

*

Ki legyen a következő?

Legyen Szőke Szabolcs, ha már ennyit beszéltem róla. Szabolcs egykor a Hólyagcirkusz Társulatnak volt a vezetője, még akkoriban láttam egy előadásukat, és egyből a hatása alá kerültem… Megszólalt a gadulkája, én meg majdnem elájultam! Aztán eltelt tíz év és találkoztam vele egy koncertjén, majd nem sokkal utána már együtt játszottunk, ami hatalmas dolog volt számomra. Ma már barátok is vagyunk, befogadott a „családba”. Őt ajánlom, nem bánjátok meg!

 

Szöveg: Tompos Vince 

A bejegyzés trackback címe:

https://szintenzenessz.blog.hu/api/trackback/id/tr9212513627

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horn Mici 2017.08.29. 11:40:52

Kedves Vince, ez itt nem pontos, vagyis nincs is értelme: "Nagy hatással volt rám a szám poetry ereje." A műfaj slam poetry, amit az Akkezdet művel. Valószínűleg a slam poetry ereje volt rá nagy hatással.

szintenzenesz · szintenzenessz.blog.hu 2017.08.29. 13:25:06

@Horn Mici: Kedves Mici! Rohmann Ditta itt az AKPH stílusára utal, tehát a poetry (költészet) csupán a slam poetry rövidítése! ;)
süti beállítások módosítása