Bizonyára mindannyian tudjuk, hogy vannak annyira aktív zenészek, akik párhuzamosan több zenekarban is játszanak. Létezik azonban egy másik kategória is: az ide tartozókat ezennel nemes egyszerűséggel kinevezem „aktívabbnál is aktívabb zenészek csoportjának”. Közöttük foglal dobogós helyet az a dobos, akivel az alábbi interjút olvashatjátok. Mindez egyébként nem történhetne meg, ha nem ülök fel még tavaly a 75-ös trolibuszra és nem szállok le a Zichy Jenő utcánál. Ebből a megállóból egyenes út vezetett a Keleti Blokk egyik próbatermébe, ahol sikerült egy kicsit közelebbről megismernem a makrohang gitárosa által javasolt következő szinténzenészt, Boros Leventét!

Tompos Vince

Megpróbáltam összeszámolni, de bevallom, hamar kudarcot vallottam… Hány zenekarban is játszol összesen?

Mivel ritkán kapom meg ezt a kérdést, és akkor is elfelejtek néhányat,  most igyekszem mindet felsorolni. Jelenleg a Soulclap a legaktívabb formáció, amiben zenélek. Hetente szerdánként tartjuk az nyitott jamünket az Instantban, ahol először körülbelül egy szűk órányi nyitó szettet játszunk. Közvetlenül ez utána éjfél és fél három között átcsap a buli „open stage”-be – ilyenkor mindig a közönség soraiból érkeznek a rapperek, énekesek és más zenészek a színpadra, és egy hatalmas jam sessionné változik az egész. A fixi4 egyébként a legrégebben működő zenekarom, és annak ellenére, hogy aktivitásunk eléggé hullámzó, a legkirályabb magyarországi rapzenekar vagyunk! Tényleg amúgy! A fixiből alakult az Amoeba, akikkel immár öt évesek vagyunk, és májusban készítettük el az első nagylemezünket.  Hogy-ha Akkezdet Phiai live show-t ad, akkor általában mi kísérjük őket. Mostanában egyébként ritkán játszunk, legutóbb tavasszal a Budapest Essentials fesztiválon léptünk fel közösen. A Qualitons éppen nem aktív, de hogy pontosan miért, az külön megérne egy interjút. Aztán ott van még a Spájz Boys, amivel mostanában klasszikus hip-hop és funk beateket kezdtünk el gyakorolni, havi egy fellépésünk van minden hónap utolsó keddjén a Telepen. A Hair című musicalen a Qualitions tagságának felével és egyéb kiváló zenészek kiegészülve dolgozunk a Belvárosi Színházban; két-három előadásunk van havonta. Halmos András Rafival két dob felállásban afrikai ritmusokat szoktunk gyakorolni, Simon Marcival pedig slam&dob duót hoztunk létre, de ezek alakulófélben vannak még. A Makula egy jazz formáció, de csak ritkán tudunk próbálni, a lemezfelvételt márciusra tervezzük. Az Amoeba gitárosával Titfaq2 néven alapítottunk elektronikus duót, már van is egy képre és hangra rögzített stúdió sessionunk, ami remélem, minél hamarabb megjelenik. Lev Toystore néven van egy saját cuccom, itt is rögzítve van egy meglehetősen eklektikus kislemeznyi anyag, ami még masterelésre vár; reményeim szerint bakeliten fog majd megjelenni. A Monday Session bulikon is gyakran játszom alkalmi formációkban, és van még egy-két Pap Dávid szervezte „bolondjazz”buli is, amin részt szoktam venni. Menyhei Ádámmal pedig Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című zongoraciklusának átiratán kezdtünk el dolgozni. Ez egyébként egy kortárs tánc előadás lesz, ami terveink szerint Amerikába is elvisz bennünket!

Ezt a listát felsorolni is hosszú lenne… Első benyomásra beat zenész képét kelted bennem. Ez alapján a rap monotonitását nem tartod unalmasnak?

A zenei gyökereim alapvetően nem a beat zenében, hanem a funkban találhatók, ilyen módon a hip-hop nagyon is közel áll hozzám! Ez a zenei hozzáállás eleinte inkább a Qualitionsben jött elő. Ugyan nagyon szeretem ezt a fajta zenét, és ahogyan a fiúk játsszák, az elképesztően inspiráló... De mivel soha nem hallgattam Beatlest – mindig csak néhány slágere tetszett –, eleinte nehéz volt beilleszkednem ebbe a konkrét hangzásvilággal rendelkező zenekarba. Sokat tanultam tőlük, ám kezdetben ez a fajta zenélés idegen volt számomra. Mert míg a hiphopban az ember hajlamos „beleülni” egy-egy groove-ba, és adott esetben néha kicsit visszafelé húzza a tempót, addig a rock -és beat zenében inkább előrefelé kell tolni azt.

Soha nem hallgattam hip-hopot, de valahogy mindig jelen volt az életemben.

Szóval kijelenthetjük, hogy „könnyebb” mondjuk az Amoebaban dobolnod, mint a Qualitonsban?

Mivel a funky jobban a részemmé vált, általában könnyebben, lazábban tudom hozni a hip-hop dobolást. Viszont éppen az a jó a Qualitonsban, hogy gyürködni kell, és hogy ott a már említett más típusú dinamikák működnek. A hip-hop nagy része a funk, a jazz és a blues zenén alapszik, sok hip-hopot mintáztak funk cuccokból, ami egy nagy közös halmaza a Qualitonsnek. Úgyhogy elég sok az áthallás ezekben a hozzáállásokban...

Boros Levente (Fotó: Fülöp Dániel Mátyás) 

Ha most nem lennék itt, éppen egymagadban próbálnál. Hogyan épülnek fel, milyen elemekből állnak ezek az egyszemélyes gyakorlásaid?

Ilyenkor egyszerűen csak elkezdek játszani, és figyelem a dobok hangjait. Ha buli után újból össze kell rakni a cuccot, újfent meg kell találnom a kényelmes beállításokat, szóval rendesen elpöcsölgetek az elején. Megnézem, hogy a lábcin milyen távol van a pergőtől, beállítom a pergő magasságát. Ha nagyon vehemens volt a buli, akkor a szék elkezd leereszteni és ilyenkor azt is meg kell néznem, hogyan állt helyesen eredetileg. Ha egy kicsit megrottyant a bőr, vagy leeresztett, esetleg kilazul a sodrony, akkor ezeket is visszaállítom. Utána elkezdek csak úgy játszani, és ha észreveszek valamit, hogy nem jön ki pontosan, vagy ha találok egy érdekes frázist, akkor azt a kis motívumot elkezdem kigyakorolni. Koncertek előtt néha átnézek egy-két témát, amikről tudom, hogy kicsit neccesebbek, vagy a tudásom határán mozognak.  Vagy ha nem is a határán, akkor izgulással együtt a határán…

Szoktál izgulni a koncerteken?

Persze, alapvetően izgulós típus vagyok, bár ez inkább szituáció - és helyfüggő... Azt mondanám, hogy fele-fele arányban van az, hogy annyira le tudok lazulni, hogy tényleg igazán csak a zenére figyeljek. Viszont nagyon sokszor érzem úgy, hogy produkálom magamat és ilyenkor nem feltétlenül tudom elérni ezt az állapotot! Ez kívülről természetesen nem látszik, de belül érzem, hogy ez inkább „zenecsinálás”, mint igazi zenélés.

Mitől függ az, hogy izgulsz, vagy sem?

Nem tudom, erre nálam nincsen recept, viszont megfigyeltem, hogy enyhén másnaposan egészen jól tudok játszani! :) Valahogyan pont annyit vehet ki az agyamból az a kis fáradtság, meg az a kis sörgőz, hogy ne izguljak, és szabadon, lazán tudjak játszani. De azért az nem lenne jó, hogyha direkt, minden koncert előtt egy nappal berúgnék! :) Az izgulás persze attól is függ, hogy milyen közel van hozzám a közönség, milyenek a fények, meg hogy a hang mennyire „kényelmes” a színpadon. Egy kisebb klubkoncerten könnyebben és hamarabb fel tudok oldódni, mert ott hasonló zenei körülmények vannak, mint amit a próbateremben megszoktam. Ahogy látod, itt minden közel van hozzám, és akusztikusan is hallom a dobot. Nagyobb színpadokon ez teljesen megváltozik és idegennek tud hatni az a zene, amit próbákon gyakorlunk, mert megváltoznak az arányok. Ilyen esetben általában elkezdek hangosabban játszani, így viszont hamarabb elfáradok, emiatt pedig megváltoznak a dinamikák. Nagyon nehéz megtanulni azt, hogy adott esetben úgy produkálja magát az ember, hogy közben megteremtse a zenéléshez szükséges legkényelmesebb körülményeket.

Minek tudható be a minimal szetápod?

Pont a hip-hopnak köszönhetően nincs szükségem például tamokra. Persze használhatnám őket, de ez a zene alapvetően a lábdob-pergő-lábcin hármasáról szól, így ezeken kell megoldanom az apró poénokat is. A többi már csak szórakoztatás, hogyha esetleg kinyúlok egy másik pergőre. Ebben a hangszerelésben tudsz igazán úgy működni, mint a beat make alapú hip-hop zenében. Célom, hogy minél stílushűbben játsszam a grooveokat.

Fotó: Fülöp Dániel

Van olyan, amikor a többiek beleszólnak a hangszerelésedbe?

Persze, és érzem is rajtuk, amikor egy-egy pergő, vagy egy-egy tányér jobban tetszik nekik, de természetesen ezt mondják maguktól is. Amikor számot írunk, néha például szokták kérni, hogy „akkor most játsszak kísérőn”. Ilyenkor kipróbálom úgy, és ha mindenkinek jobban tetszik, akkor maradok annál a verziónál. De alapvetően nem jellemző, hogy beleszólnának a játékomba, inkább csak javaslatokat tesznek, hiszen azért zenélünk együtt, mert szeretjük, amit a másik csinál.

A manapság igencsak felkapott slam poetry esteken is fel szoktál lépni. Milyen jövőt jósolsz a műfajnak?

Nagyon kedvelem a slam poetry műfaját, és hála Istennek egyre nagyobb rajta a figyelem; egyre több slam könyv jelenik meg, egyre színvonalasabb az egész! Emlékszem, amikor elkezdett trendivé válni, történt egy meglepő eset: azt hiszem Sirokai Matyinak, Pion Istvánnak és Simon Marcinak volt közös kötetbemutatója a Corvintetőn, és csordultig volt a hely... Mi meg csak néztünk, hogy mi van: a csajok sikongatva kértek aláírást a rockerköltőktől.  Sajnos az utóbbi időben mi zenészek kevésbé vagyunk aktívak a slam életében, mivel  csak a nagyobb eseményeken zenélünk és ott is amolyan hangulatteremtő, show-jelleggel átkötő zenéket játszunk. Ez persze tök jó, de ahogy mondtam, régebben kisebb volumenű felolvasó esteken is játszottunk. Ilyenkor konkrétan a szövegek alá zenéltünk,és szerintem baromi jó hangulatúak voltak ezek az alkalmak! De idővel valahogy ez elmúlt, mert a slammerek egyszer csak elkezdtek nem kérni zenét. Valószínűleg azért, hogy a versenyeken egyenlő esélyekkel induljanak… Persze az is lehet, hogy nagyon ragaszkodtak ahhoz, amit otthon kitaláltak és nem akarták, hogy a produkció a zenénk hatására megváltozzék. Jó hír viszont, hogy január 14-én a Műcsarnokban lesz egy olyan slam est, ahol ismét zenével fogjuk majd kísérni a slammereket.

Próbál a fixi4 (Fotó: Fülöp Dániel Mátyás)

Más: mi az újévi fogadalmad?

Nincsen konkrét újévi fogadalmam, de minden év végén készítetek számvetést hogy éppen hol tartok. Mostanában elég sok olyan dolog történik velem, hogy elégedett legyek. Már most tudom, hogy nagyon sok jó munka vár rám 2016-ban is. A Soulclappel négy-öt napra elvonultunk még októberben Füzesabonyra gyakorolni, új számokat írni. Itt körülbelül húsz téma született, amiket stúdiókörülmények között felvettünk, és a jó részeket kivágva elkészítjük majd az új albumkát! Közben persze lesznek koncertjeim más zenekarokkal is, de a január alapvetően az Amoeba-ról, lemezfelvételről és persze a koncertre való készülésről fog szólni. A hónap elején elkezdjük felvenni egy Amoeba producerálta Call me unique lemezt. Ez egy Call me Unique feat. Amoeba anyag lesz, amin a Unique-kal  közösen írt számok és az ő gitáros-énekes dalai fognak szerepelni. Az albumnak január 28-án az A38 hajón lesz egy „lemez-ízelítő” koncertje.

Call me unique egy birminghami énekesnő, aki egyébként bitang jól énekel, és hasonló zenei elképzelései vannak, mint nekünk az Amoebaval. Van egy olyan terve, hogy januártól Budapestre költözik, mert nagyon élvezi a budapesti nyüzsgő zenei közeget. Ezzel egyébként nincsen egyedül, ugyanis jó pár külföldi zenész barátom hasonlóan vonzónak érzi a főváros zenei vibrálását. 

Szerinted vajon miért lehet ez így?

Egyrészt vonzza a külföldi előadókat az, hogy ennyi féle zene van jelen egyszerre egy helyen, valamint érezhetik a lázadásunkat a „nem feltétlenül kényelmi, jóléti társadalom” ellen. Mert az embert ez kreativitásra készteti – arra, hogy zenéket hozzon létre. Ezért van itt olyan sok alkotó! A másik szempontot Lawrence Williams brit szaxofonos barátomtól hallottam. Ő mondta azt, hogy igaz, hogy Budapest kellőképp nagy város és sok ember él benne, viszont elég kicsi ahhoz, hogy az itt jelenlevő rengeteg kreatív közösség területileg egy halmazba kerüljön, és ez által egy nagy masszává változzon. Az így kialakult közegben mindenféle művészeti ágból könnyedén összefuthatsz szinte bárkivel. Lawrence Párizst hozta fel ellenpéldaként, ami ebből a szempontból túl nagy, mivel ott még a különböző művészeti csoportosulásoknak is külön kerületei vannak. Ez jazzes, az rocker, az alter… Mindenki jól elvan magában, nincsen ilyesmi vegyülés, mint nálunk. Ezt is nagyon élvezhetik a külföldi emberkék. Meg ugye Budapestben van egy jó adag „dörtiség”, mocskosság, ami nagyon sok más helyen a sterilebb, kényelmesebb, puhább életkeretek miatt alapból egyáltalán nem található meg.

*

Most pedig, ahogyan ilyenkor lenni szokott, az lenne kérésem, hogy nevezd meg a soron következő szinténzenészt!

Legyen a következő alanyod Tink Misi, a Mulató Aztékok egyik rappere, aki amióta heti jammünk van, beépült a Soulclapbe is: ő az állandó host MC-je ezeknek az esteknek. Misi nagyon pozitív, csupa szív emberke, aki csillogó szemekkel éli meg a zenei szituációkat, és úgy tud freestylozni, ahogy csak kevesen tudnak ma Magyarországon. Roppant jól improvizál, és olyan hangulatot teremt, hogy előadásmódjával dobolás közben számomra is hatalmas inspirációval szolgál!

Ennek a poszt-karácsonyi posztnak azt a címet is adhattam volna, hogy „A koncert, ahol inkább nem ruhatáraztam, mert sajnáltam volna az időkiesést” – de ez sokkal hosszabb lett volna, így nem tettem. Viszont a mondat tartalmában mindenképp megállja a helyét, mert ritkán járok olyan fellépéseken, ahol rám szól a mellettem álló, hogy „hé, haver, leesett az állad”! Már pedig ez történt velem életem első makrohang koncertjén.

Tompos Vince

A mostani felállásban két éve működő makrohang nemrég tért vissza első külföldi turnéjáról. Az egyedi, experimentális zajrockban utazó banda ezt a 2000 kilométernyi utat a tavaly megnyert Talentométer tehetségkutató főnyereményeként érdemelte ki. Nagy Gergő gitárossal a legutóbbi budapesti koncertjük előtt ültem le beszélgetni.

Fotó: Lambert Attila 

Meglehetősen komplex, kiszámíthatatlan, „gondolkodós” zenét játszotok. Hogyan alakult így a zenéhez való hozzáállásotok?

Nincsen megtervezve, hogy milyen zenéket írjunk, talán annyi elv van, hogy ne legyünk öncélúak a zenében. Régebben szinte csak instrumentális zenéket hallgattam és nekem tökre természetes hogy ilyen zenét játszunk. És mivel nincsen ének, kell valami, ami pótolja azt. De ezt nem tudatosan tesszük, szerencsére azt csináljuk, amit mi is élvezünk.

Sokak számára talán mégis nehezen értelmezhető a zenétek. Mi volt az eddigi legmeghökkentőbb visszajelzés a közönség részéről?

Jó hát vannak, akik egyáltalán nem is próbálják befogadni azt, amit csinálunk a színpadon. Múltkor koncert végén valaki tök komolyan megkérdezte, hogy mi volt ez az agymenés?  Próbálom elengedi ezt a dolgot, mert például az is frusztráló tud lenni, amikor olyan zenekarokhoz hasonlítanak minket, akiket mondjuk nem szeretek – ilyenkor leginkább a poszt rock zenekarok jönnek szóba. Ez a zenekaron belül már ilyen heccelés is, mivel egyikünk sem igazán nagy rajongója a műfajnak.

Fotó: Balogh Máté 

Mindig is érdekelt, hogy milyen érzés színpadon állni. Miket tapasztalsz, és hogyan tudod kizárni a külvilágot?

Színpadon lenni különleges állapot, és jó lenne azt mondani, hogy minden koncerten sikerül teljesen kívül hagynom mindent. De már az tök jó dolog, ha egy koncerten – ha még csak egy pillanatig is – azt érzed, hogy ez megtörtént. Sajnos kevés olyan helyzet van, amikor technikailag minden adott ahhoz, hogy nem kell azon paráznod, hogyan szól a cucc, meg hasonló idióta gyakorlati kérdéseken. Ez egy teljesen passzív állapot, és erővel nem is lehet elérni. Olyan, mintha arra kellene koncentrálnod, hogy ne koncentrálj semmire! Aztán, amikor sikerül valamibe ennyire belemerülnöd és belefeledetkezned, az tényleg fantasztikus érzés és szerencsére ebben sokszor segíthetnek a többiek is a színpadon.  

Fotó: Horváth Tamás NOTWO 

Sokan a színpadon való zenélést egyfajta „bulizásként” élik meg. Ti hogy álltok ezzel a kérdéssel?  

Nem vagyunk egy bulizós zenekar, a zenénket sem mondanám elsősorban annak, bár azt nagyon élvezzük, amikor látszik a közönségen, hogy bírják és megmozdulnak! Én nem tudok bulizni a koncertjeinken, mert másra kell összpontosítanom. Koncert előtt megpróbálok valahogyan kikapcsolódni, mondjuk utána meg elég fáradt leszek tőle. Fellépés közben még figyelnünk is kell egymásra, hogy rendben legyen minden. Valahogy azért próbálunk belekerülni ebbe a passzív állapotba.

Fotó: Lambert Attila 

Amikor a zenészek lemennek próbálni, általában visznek magukkal sört, meg egyéb dolgokat.  Nálatok ez hogy megy?

Van egy olyan érzésem, hogy a legtöbb zenekarhoz képest mi iszonyatosan sokat próbálunk. Nálunk egy próba minimum hat órán át, esetenként még tovább tart; sokszor tartunk sessionöket is – ezek akár három-négy naposak is lehetnek. Ilyenkor reggel tíztől este nyolcig ott vagyunk a teremben. Persze ez nem lehet annyira intenzív végig: közben eszünk egyet, kicsit beszélgetünk, elvagyunk és utána ott folytatjuk, ahol abbahagytuk.

Mostanában olyan dolgokkal vagyunk elfoglalva, amikhez sok idő kell. Főleg a hangszerelésekkel foglalkozunk, hogy olyanokat próbáljunk ki amit még nem csináltunk, és ez egy elég időigényes és inkább hosszú távon produktív folyamat.

Mit kell tudni a készülő új lemezről?

Azon voltunk, hogy a lemezfelvételt még az idén befejezzük, de ez sajnos különböző okokból nem jött össze. Amikor már egyértelmű volt, hogy nem tudjuk tartani a saját magunk által szabott határidőt, úgy voltunk vele, hogy inkább örüljünk, hogy semmi nem kényszerít minket arra, hogy elkapkodva befejezzük. Az előző anyagokhoz képest kevesebb gitár lesz az új dalokban, főként a dob és a basszus fog dominálni. 

Milyen zenék szoktak pörögni nálatok Szenteste?

Nincs semmi jellemző, általában valami nagyon gagyi karácsonyi válogatást teszünk be, amitől elkap bennünket a karácsonyi láz, és akkor könnyebb a fát feldíszíteni. Azért van néhány karácsonyi dal, aminek a meghallgatása nálunk már hagyománnyá vált de ezek is inkább viccből...

Fotó: Lambert Attila

Szoktál blogokat olvasni?

Igen, főként zenei blogokat! Olyanokat is, amiket nem szeretek, mert van egy olyan furcsa perverzióm, hogy szeretek olvasni azokról a zenékről, amiket nem bírok! (nevet)

Nem maradt más hátra, mint hogy indoklással egyetemben eláruld a soron következő zenész nevét!

Boros Levire gondoltam, az Amoeba, a Fixi4 és a Qualitions dobosára. Egyrészt azért, még nem nagyon olvastam vele készült interjút, és kíváncsi vagyok, hogy mikről fog beszélni, másrészt egy nagyon érzékeny dobos aki komplexen játszik a hangszerén és szerintem jó rálátása van a zenékre, izgalmas zenekarokban játszik. És nem mellesleg nagyon kedves srác, bírni fogjátok!

A stand-up jazzban utazó MÖRK zenekar két évvel ezelőtt alakult, énekese pedig az a Zentai Márk, akire leginkább a Ments meg szerelem! című, 2007-es lemeze, és azt követő szóló projektje kapcsán emlékezhet az olvasó. Ez pedig akárhogy is számoljuk, már majdnem 10 éve történt, így talán nem véletlen, hogy Márk zenei stílusa az utóbbi időszakban igencsak megváltozott. Felkerekedtem hát és meglátogattam a lakásán, ahol egy üveg rosé és egy tál pogácsa mellett az elmúlt évtized nyomába eredtünk. Az interjú nyomokban tejet, vályogházat és bazsalikomos szószt tartalmaz!

Tompos Vince

Mit szóltál hozzá, amikor felhívtalak azzal, hogy Gerendás Péter téged jelölt meg következő interjúalanyomként?

Nagyon meglepett a hír! Személyesen még nem találkoztam vele, és bevallom, hirtelen nem is tudtam mit kezdeni a szituval… Talán úgy kerülhettem képbe, hogy az egyik fia, Gerendás Dani (a Biebers dobosa – a szerk.) helyettesítette az éppen nyirokmirigylázban szenvedő dobosunkat, amikor a Biebers előtt játszottunk Gödöllőn. Mindenképpen nagyon megtisztelő az ajánlás, másfelől pedig nagyon örülök a kezdeményezésednek!

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

A MÖRK volt a Generál kísérőzenekara a december 12-i budapesti nagykoncerten a Tüskecsarnokban. Ezt a bulit még további tíz vidéki turnéállomás fogja követni. Hogyan találtak rátok Charlie-ék?

Az ötlet a billentyűsünknek, ifj. Novai Gábor szüleinek az agyából pattant ki először. Az első klipes dalunkat, a Came for Nothing-ot – amit pont ebben a konyhában forgattunk – nagy büszkén megmutattuk Gábor szüleinek, akik megállapították, hogy harmóniamenetét tekintve nagyon hasonlít a Lehajtott fejjel című Generál dalra. Úgy érezték, hogy valahol hasonló zenét csinálunk, mint régen ők a Generállal, ami igaz is, mert a klasszikus pop, rock, soul és funk gyökereink letagathatatla-nok. Így jött az ötlet, hogy a koncerteken elénekelhetném három dalukat: a Ha ismernémet, a Szerelem virágait, és a már említett Lehajtott fejjel című számokat. Aztán nem sokkal később Várkonyi Mátyás (a Generál billentyűse –a szerk.) és Holub Péter koncerszervező lejöttek egy koncertünkre. Megtetszett nekik a zenénk, és ebből jött az ötlet, hogy a Generál dalokhoz közösen hozzunk létre új hangszereléseket. 

És hogy jöttetek ki a nagy öregekkel?

Novai Gáborral az elejétől kezdve nagyon közeli volt a viszonyunk, együtt gondolkodtunk a különböző ötleteken. Aztán megismertük Várkonyi Mátyást és Holub Pétert és ők is azonnal befogadtak minket. Majd Gabi, Dani es Bálint előkeszitették a dalok alapjait, később csatlakozott Karácsony James, aki nyitottan és befogadóan reagált az új zenei ötletekre. Nekem is hamar sikerült beleszoknom az új szerepbe és ezekbe a számomra új dalokba. Charlie pozitív volt velünk, ugyan-akkor végig figyelt minket, kicsit olyan volt, mintha tesztelne. Végül az első, veszprémi koncertünkön tört meg végleg a jég: ekkor kaptuk tőle az első komolyadicséretet, ami nagyon jól is esett.

Óriási lemaradásban voltam veled kapcsolatban! Az interjú előtt csak a 2007-es Ments meg szerelem című dalodat ismertem...  Mi történt  veled azóta? Minek köszönhető ez a pálfordulás?

A Megasztárban 2006-ban indultam, ott figyelt fel rám Szabó Zé, aki aztán felkere-sett és hamarosan elkezdtünk együtt dolgozni. Ő írta a dalaimat, ő is menedzselt, két lemezt készítettünk együtt.  Az első albumom címadó dala volt a Ments meg szerelem, ami az S.O.S. Szerelem című romantikus vígjáték főcímdala. Nagy sikereket értünk el ezzel a lemezzel, sok díjat is nyertünk. Rengeteget fellépésem volt, de aztán a második lemez felvétele alatt már saját ötleteimet is bele akartam vinni a dologba, de erre már nem volt lehetőség. Idővel tarthatatlanná vált ez a helyzet, így befejeztük a közös munkát. Ugyanabban az évben kezdtem el a Kodolányi János Főiskolán a jazz ének szakot, közben musicalekben szerepeltem, és saját zenekart alapítottam, hogy végre új ötleteket is kiprobálhassak. Abban az időben Neumann Balázzsal is sokat zenéltem együtt, majd jött egy újabb próbálkozásom a Sw!tch nevű zenekarban, de valahogy ez sem volt még az igazi, függetlenül attól hogy Szabó Dani dobosunk már ebben a formációban is benne volt. 

A MÖRKben képzett zenészekkel vagy körülvéve, nem beszélve arról, hogy az évek alatt te is sokat fejlődtél.

Amikor elkezdtem a főiskolát, szép lassan széthullott az a gépezet, ami körülöttem volt. Éreztem, hogy ez így nem mehet tovább. A menedzsmentem nem igazán értette, miért akarok hirtelen mindenbe beleszólni es mindent a saját ízlésemre átformálni. Egyszerűen nem tudtak mit kezdeni azzal,hogy miért nem jó már minden úgy ahogy ők szeretnék, hiszen addig minden rendben volt. De ezzel pont az a baj, hogy ha az ember egy folyamat elején túlságosan nagy kompromisszumokat köt, később csak nagyon nehezen tud ezeken a dolgokon változtatni. Többek között ezt is megtanul-tam ezzel. Egyébként nem volt könnyű a szétválás, de tanulópénznek mindenképpen jó volt. 

A szólókarrierem miatt sokan gondolják úgy, hogy a MÖRK formáció „Zentai Márk új zenekara”. Nos, ez nem így van: ez egy közös projekt, négyen írjuk a dalokat, mivel közös improvizációkból jön létre szinte minden . Az többi zenekari feladatot is együtt vállaljuk és mindent együtt beszélünk meg. A basszusgitáros-unk, Szeifert Bálint  a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakán végzett, Szabó Dániel Ferenc dobos, ifj. Novai Gábor billentyűs, és én pedig a Kodolányira jártunk együtt, ott ismertük meg egymást.

A zenénk pop-rock, soul es funk gyökerekből építkező, improvizatív elemeket tartalmazó könnyűzene, amiben sok egyéb stílus is keveredik és szinte bármi megtörténhet! Egyik barátom standup jazznek, a másik pedig filozofikus popnak hívja a stílusunkat, de létezik még egy definíció: ez a free-pop.

Édesanyád, Terebessy Éva operaénekesnő, koloratúrszoprán. Tőle is tanultál énekelni?

Igen, főként technikai dolgokat sajátítottam el tőle: a helyes légzéstechnikát, a hangképzést, a skálázgatást. Van két-három olyan skála, amit a mai napig előveszek.

Lakáskoncerteket is adtok, és most is éppen egy lakásban vagyunk. Erről hogyan vélekedsz?

Fantasztikus… Legalább nem kell égetnem magamat egy kávézóban. :) Egyébként szeretnénk sokkal több ilyen jellegű koncertet adni barátoknál, de akár ismeretleneknél is! Bárki jelentkezhet nálunk a facebook oldalunkon keresztül. Egyébként januárra tervezzük kihozni következő dalunkat, ami egy kicsit érfelvágós cucc lesz a legutóbbi funky/soul dalunk után. Tavasszal pedig felvesszünk egy teljesen új lemezt Víg Arnold vezényletével a Silverhill stúdióban.

Most éppen rosé bort kortyolgatunk, ha teheted egyébként miket szoktál inni?

Mindenfélét! Mostanában – lehet Charlie hatására – rámentem a whiskeyre. :)  Egyébként nincsenek nagy preferenciáim.

Mit csinálsz akkor, amikor nem zenélsz?

Három dolog érdekel igazán: a zene, a spiritualitás és a környezettudatos életmód. Régóta foglalkoztat a spirituálitás, ami számomra annyit jelent, mint megérteni önmagunkat és rátalálni a bennünk rejlő békére – még egy ilyen furcsa társadalomban is. Az advaita vedanta (azaz non-dualitás), a buddhizmus különböző ágazatai (a zen, a tibeti buddhizmus), a taoizmus és a szufizmus, ebben tudtak segíteni és ezért nagyon érdekelnek.

Tehát kereső vagy?

Igen, de már rátaláltam néhány dologra. Jó kérdés, hogy hány könyvet kell elolvasnod ahhoz, hogy rájöjjél, hogy valójában mindegyik ugyanarról szól: álljál meg, és nyugodj meg. És ha így teszel, akkor megtörténik az, amiről az összes mester beszélt. De az a nagy kérdés, hogy hogyan állok meg és nyugszom meg igazán?

Ki tartasz a mesterednek?

Nincsen konkrét mesterem, viszont a fent felsorolt hagyományokban vannak olyanok, akik számomra szimpatikusak, és akiket nagyon szeretek, mert sok hasznos tanáccsal szolgálnak. Van egy-két ember, aki kimagaslik közülük, például Rupert Spira, egy angol származású tanító, és Sri Ramana Maharshi.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás (A képen középen Sri Ramana Maharshi)

És mi a helyzet a környezettudatossággal?

Volt egy eléggé intenzív időszakom, amikor előadásokat, kurzusokat is tartottam a témában. Viszont el kellett döntenem, hogy vagy elkezdek zenélni nagyon komolyan, vagy elmegyek jó messzire és építek magamnak egy vályogházat. Akkoriban nagyon haragudtam a társadalomra, arra, hogyan működik ez az egész. De egy külvárosi kis telek még megmaradt álmomnak, jó lenne egy olyan hely, ahol lehetne építkezni.

Néha te is úgy érzed, hogy itt kéne hagyni mindent és elmenni a francba?

Szerintem ezt érzi mindenki, de persze ez nem megoldás. Keresni kellene alternatívákat, csak arra az embereknek általában nincsen idejük... Nekem csupán ötleteim vannak, például hogy hogyan lehetne egyszerű eszközökből, szinte ingyen házat építeni… Az az életforma, hogy saját magadat ellásd, számomra roppant szimpatikus. Ennek alapvetőnek kellene lenni. Volt olyan időszakom, amikor kommunát akartam létrehozni, hogy a barátaimmal együtt elinduljunk az önellátás rögös útján. Ilyen dolgokon agyaltam, de valahogy mindig visszahúzott valami, és ma már tudom: az, hogy megtaláljuk egymást a zenésztársaimmal.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás 

Végezetül, te sem úszod meg a kérdést: ki legyen a következő áldozatom?

Ha már ilyen nemes pozícióba kerültem, akkor a Nagy Gergő vezette Makrohangot ajánlom következő interjúalanynak! Egyrészt, mert nagyon kíváncsi vagyok, hogy miket fog majd mesélni, másrészt pedig nagyon szeretem a zenéjüket, kifejezetten előremutató az, amit csinálnak. Zenéjükkel nem csak engem, hanem az egész zenekart inspirálják! Nagyon elmélyülős, hallgasd meg mindenképpen! Ja és lehetne még egy ilyen „elbocsátó szép üzenet” jelleggel mondanom valamit?

Igen, persze, légy szíves!

Az lenne a kérésem, hogy ha lehet, mindenki nyugodjon meg egy kicsit! És én is, és te is! Mert mindenki annyi mindent csinál, és ha már elérte a hőn áhított célját, akkor egyből szintet akar lépni és így sosincs megállás... Én például akkor vagyok a legnyugodtabb, amikor a zenekarral próbálunk és örülünk…....

....…hogy élünk!

.......és hálásak vagyunk, hogy vagyunk egymásnak, hogy csinálunk valamit. Fújj, de nyálas dumákat nyomunk b@#&eg! 

Kerek harmincöt éve annak, hogy meggyilkolták John Lennont, a Beatles egykori legendás tagját. Gerendás Péter az IMAGINE – Seholsincs ember című versszínházi performansszal korunk egyik legnagyobb hatású zeneszerzője halálának állított emléket december 8-án az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban.

Tompos Vince 

Felütésként hadd idézzek egy részletet egy 2003-as fórum bejegyzésből! „Gerendás Péter az érzelmek világában tud egészen eredetit nyújtani, ott tudja bűvkörébe vonni a rajongóit, akik talán maguk sincsenek tisztában azzal, miért is hat olyan rendkívüli erővel Péter muzsikája, miben is rejlik koncertjeinek senki máséval nem összehasonlítható hangulata.”  Honnan ered ez a bizonyos hangulat?

Talán én vagyok a legkevésbé kompetens abban, hogy elemezzem a koncertjeim hangulatát, értékeljem a saját munkásságomat. De a lényege az egésznek, hogy szeretem, amit csinálok, szeretem a közönségemet. Soha nem tekintettem munkának a zenélést, mindig is egy csodálatos áldásnak tartottam, hogy ezzel foglalkozhatok. Akkor vagyok boldog, ha azt látom, hogy a közönségem is az. Teljesen mindegy, hogy egy kis helyről, vagy egy nagy koncertteremről beszélünk, mindig az a célom, hogy a közönség minél jobban érezze magát. 

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás

Mind a mai napig, ha felmegyek a színpadra, érzek egyfajta feszültséget, ami aztán persze hirtelen egyik pillanatról a másikra pozitív irányú feszültséggé változik. Különleges, feldobott hangulatba kerül ilyenkor az ember és semmi másra nem koncentrál, csak a feladatra, hogy a koncert minél jobban sikerüljön. Az, hogy éppen milyen hangulata van az előadónak, hogy beteg-e, vagy magánéleti problémái vannak, az nem számít.  Amikor öt év különbséggel elvesztettem szüleimet, mind a két alkalommal zenéltem aznap este. Egészen biztos vagyok benne, hogy senki nem vette észre rajtam, hogy éppen min megyek keresztül. Ez sem a zenésztársaimra, sem a közönségre nem tartozik.

Gyerekeiddel már régóta együtt zenélsz. Olvastam egy korábbi interjúban, hogy semmiképpen nem akartok a Kelly Familyhez hasonlítani. Akkor még csak Dani fiad zenélt veled, ma már többen vagytok. Most hogy látod ezt a kérdést?

Kilenc gyerekemből öt foglalkozik zenével és a mi együttzenélésünkben az a legfontosabb, hogy a Kelly Familyvel ellentétben semmi közünk nincs a show-businesshez. Amikor hívnak minket, szívesen megyünk játszani. Boldog vagyok, hogy együtt zenélhetek  a gyermekeimmel, egy apának ez egy különleges érzés. Ha asztalos lennék, és a gyerekeim kiválóan tudnának gyalulni, vagy széklábat, asztalt faragni, akkor is nagyon büszke lennék rájuk. Az az érzésem, hogy ilyen szempontból is óriási szerencsém van…

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás 

Napra pontosan harmincöt éve lőtték le John Lennont, a huszadik század egyik legnagyobb hatású előadóművészét. Seholsincs ember címmel „élőzenés-élőemberes versszínházi performansszal" tisztelegsz emléke előtt az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. Mit kell tudni az előadásról?

John Lennon emlékére már tartottam egy koncertem a Kongresszusi Központban még 2003-ban, azon az estén az akkor hat éves Dani fiam ült a dobok mögött. Mindig is készültem rá, hogy színházi előadás formájában is megemlékezzek munkásságáról. Koltai Judit, a Holdvilág Kamaraszínház igazgatója keresett meg ötletével, hogy Lennon halálának harmincötödik évfordulójára előadást tervez a József Attila Művelődési Központba. Én pedig nagy örömmel elvállaltam.

Sosem fogom elfelejteni azt a napot, amikor meggyilkolták John Lennont. Aznap éppen a saját zenekarommal próbáltam egy gyárnak a klubjában. Reggel mentem a próbára, és ott mondta az egyik tag, hogy Lennont lelőtték. Halálával az egész világ megváltozott és szertefoszlott a remény, hogy a Beatles valaha újból összeálljon.

Lennon dalain kívül miből fog állni az előadás? Mi fog történni a színpadon?

Lennonnak sajátos humora volt, ami írásaiban is pregnánsan a felszínre kerül. Nyelvi leleményességgel figurázta ki az emberi természetet, így születtek meg a viccesebbnél viccesebb alkotások. Mivel prózai munkásságát nagyon kevesen ismerik, úgy gondoltam, slágerei mellett ezeket is beépítjük az előadásba. Persze nem fogjuk a teljes életművét előadni, de igyekszünk átfogó képet nyújtani munkásságáról. Az előadás Kókai János rendezésében kerül színpadra.

John Lennon: Four eyed guitar player

Hamar kiderült számomra, hogy a Beatles nagy hatással volt rád, manapság miket hallgatsz?

Az autómban sokat hallgatok klasszikus zenét, ami mindenképpen egyfajta változást jelent a korábbi zenehallgatási szokásaimhoz képest. Azért hallgatok szívesen klasszikusokat, mert ez a fajta muzsika nem tudja befolyásolni zenei stílusomat. De nyitott vagyok mindenre… Nagyon szeretem például Stinget, és ha új lemeze jelenik meg, azt egyből megveszem.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás 

Hogy látod, milyen helyzetbe csöppennek a frissen induló zenekarok, mint például a Bolida, vagy a KanCow Boys?

Ez egy nagyon nehéz kérdés. Minden új együttesnek el kell döntenie, hogy a zenélésre megélhetési forrásként, vagy örömforrásként tekint. Mindenképpen azt tanácsolnám nekik, hogy ne tegyenek fel mindent egy lapra, hanem legyen egy biztos megélhetési forrásuk, ami mellett tudnak zenélni. Persze ez egy 22-es csapdája, mert aki napi nyolc órát dolgozik, annak roppant nehéz beosztani a megmaradt idejét, energiáját.

Tehát meg tudsz élni a zenélésből.

Amikor gyerekkoromban megkerestem a velem egy házban lakó Gonda János tanár urat,  hogy adjon tanácsot, azt mondta: a zenészek csak nagyon kis százaléka él meg kizárólag zenélésből. Akiknek sikerül, nagyon boldogok a zenélés miatt, a nagyobbik százalékuk viszont boldogtalan és egész életében szenved. Tehát azt tanácsolom a fiataloknak, hogy soha ne keseredjenek el azon, hogy valami jót csinálnak és esetleg a siker nem olyan gyorsan érkezik, mint ahogyan ők megérdemelnék az adott pillanatban. Örülni kell minden aprócska sikernek, ami éri az embert. Azt mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a siker nem mindig egyenesen arányos a tehetséggel, néha pont fordított arányban állnak egymással. A magyar zenében vannak olyan ikonok, akik számomra tiszteletreméltók, olyanok,  akik évtizedek óta kiemelkedő minőséget tesznek le az asztalra. Vagy nézzük akár az ígéretes fiatalokat, akik csak néhány éve, vagy fél éve kiválóan zenélnek.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás 

Mondanál néhány példát?

Nagyon sok tehetséges fiatal zenekar van ma Magyarországon. Nemrég hallottam a Mörk nevű zenekart, akik teljesen lenyűgöztek, csodálatos, amit csinálnak! Nagy jövőt jósolok nekik, és ha találnak egy jó menedzsert, aki elhelyezi őket a megfelelő helyekre, s ez párosul a közönség szeretetével, akkor nyert ügyük van. Angolul énekelnek, tehát minden esélyük megvan rá, hogy népszerűek lesznek, nem csak a határon túl, hanem itthon is! Nagyon kívánom nekik, mert magas színvonalon muzsikálnak!

Ránéztem a honlapodon a koncertnaptárra. Azt kell mondjam, hogy nem panaszkodhatsz a fellépéseidet illetően, szinte az egész decembered be van táblázva.

Az az igazság, hogy a december mindig nagyon jó időszaka az évnek. Nagyon örülök, hogy idén is ilyen szépen alakult, nagy öröm ez számomra.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás 

És a többi hónappal mi a helyzet? Változott valami a három évvel ezelőtti állapothoz képest?

A három évvel ezelőtti állapot nem arról szólt, mint amivé azt a média tette. Részemről nem panaszkodás volt, csak szerettem volna egy jelenségre rávilágítani. Ez a jelenség pedig az, hogy a művészek a zenéből élnek és nekik ugyanúgy meg kell venniük a hétköznapi életükhöz szükségesek dolgokat, függetlenül attól, hogy éppen divatban vannak, vagy sem. Mert attól még, hogy valaki nem arénákban lép fel, neki is be kell fizetnie a gázszámlát. Én nem vártam csodára, hanem megoldottam a helyzetet azzal, hogy időnként kimegyek hajóra zenélni. Idén ősszel két hónapot egy tengeri hajón zenéltem és nemsokára ismét elmegyek egy Karib-tengeren közlekedő hajóra. Nem vagyok „csodaváró”, mert a családom eltartása kőkemény feladatot jelent számomra. Február végéig itthon vagyok, és ebben az időszakban igyekszem minél többet koncertezni. Amikor majd májusban hazajövök, szeretném ismét folytatni a zenélést, mert semmiképpen sem szeretném elveszíteni a kapcsolatot az itthoni közönségemmel.

*

Ha most a helyemben lennél kivel készítenél interjút?

Zentai Márkkal (Mörk) készítenék interjút, a már említett okok miatt!

A Zeneakadémia ütőhangszer tanszakán szerzett előadóművészi és tanári diplomát, ahonnan majdnem kikerült, amikor tanárai megtudták, hogy egy metálzenekarban dobol. Bejárta Nyugat-Európa nagyvárosait, miközben több nyelven is megtanult. A budapestiek a Belvárosból ismerhetik, ahol már több évtizede a saját maga által kifejlesztett különleges xilofonján zenél. Beszélgetés Sárközi József főfoglalkozású utcazenésszel, akinek produkcióit Budapesten manapság a Duna-korzón lehet elcsípni.

Tompos Vince

Fotó: Katona Márton

„Kiskoromban kezdődött az egész. Leemeltem a nagymamám lekvárjait a polcról, és a tartalmát vagy megetettem az ismerőseimmel, vagy kiürítettem őket és már mehetett is a csörömpölés! Ez szó szerint így ment.”

A kérdés adott: hogyan jutott eszedbe befőttesüvegeken zenélni? 

Mindig is olyan a hangszeren szerettem volna játszani, amin a legjobban tudok. Állandóan újítani akartam. Világéletemben jobban ment a dobolás, mint a gitár, de tizenéves koromban mégis a gitározással kezdtem el az utcazenélést. Esténként a Halászbástya egyik tornyában játszottam egészen késő éjszakáig, addig, amíg ott voltak a turisták. Annak idején még éjfélkor is tömve volt az a hely – ma már este nyolc után szinte teljesen kihalt. Egyik este, miközben gitároztam, hangulatvilágítás céljából a mellettem lévő befőttesüvegben egy gyertya égett.  Előttem volt a gitártokom, ahová az emberek dobálták a pénzt.  Azon az estén nem találtam a pengetőmet, ezért egy régi alumínium egyforintossal pengettem a hangszeremet. Zenélés közben az egyforintos véletlenül kiesett az ujjaim közül, rá a befőttesüveg karimájára. Amint meghallottam az így keletkezett gyönyörű hangot, egyből kapcsoltam! Másnap megtanultam öt-hat számot és egy-két nap múlva már a Vörösmarty téren ütöttem a vízzel feltöltött befőttesüvegeket.

Fotó: Katona Márton

A produkciód elemei között egyaránt találunk például klasszikus zenét, dzsesszt és könnyűzenét is. Kézi vezérléssel indítod el a zenei alapot, majd ezt díszíted a vízzel teli poharakon történő zenéléssel. Hogyan és miért váltottál át a befőttesüvegekről a poharakra?

A kezdet kezdetén kazettás magnóról szólt a gitárral előre feljátszott zenei alapom és ezt egészítettem ki az utcán a vízzel teli dunsztos üvegek dallamával. Ma már szintetizátorral játszom fel az alapokat.  Az alapötlet egyébként már a legelején is az volt, hogy vízzel teli poharakon játszok, de akkor még nem találtam rá a megfelelő típusú poharakra. A Belvárosban emiatt kezdtem el az utcazenélést a vízzel hangolt befőttesüvegekkel 1987-ben.

 Én pedig pont abban az évben születtem! Kiskoromban édesapám a Belvárosban található Sütő utcába vitt judo edzésre és emlékeimben elevenen él egy befőttesüvegeket püfölő utcazenész…

Ez tetszik! :) Azért is volt jó egyébként a dunsztos üvegeken játszani, mert egyrészt így nem mindennapi látvánnyal találkoztak a járókelők, másrészt a befőttesüvegek könnyen beszerezhetők voltak és viszonylag nehezen törtek. Sok időmbe került átállnom a poharakra, amik a befőttes üvegekkel szemben baromi könnyen törnek, emiatt jóval nehezebb rajtuk muzsikálnom.

A poharakba desztillált vizet öntesz, így történik a hangolás… Mit kell tudni még erről a folyamatról?

Mindig ugyanúgy hangolok be. Az egész közel egy óra lenne, viszont elég sok poharat már eleve lezárva viszek ki az utcára és így máris gyorsabban készen vagyok. A xilofon hangjai a zongoráéhoz hasonlóan vannak elhelyezve; az én poharakból álló hangszeremen is elől vannak a fehér hangok, mögöttük pedig a feketék. Huszonkét pohárral dolgozom, és itt is pontosan ugyanúgy kell megtanulni egy darabot, mintha egy xilofonon játszanál. Minél több vizet töltök a pohárba, annál mélyebb hangot kapok. Az így létrejövő majdnem két oktávnyi skálával már könnyedén el tudok boldogulni.

Fotó: Katona Márton

És miért nem xilofonon játszol?

A válaszom pofon egyszerű: hosszú távon nagyon fárasztó a xilofont hallgatni. Sokkal jobban tetszenek poharak hangjai, mint a xilofoné. Otthon egyébként gumilapokon gyakorlok, a poharakat csak új számok tanulásánál használom.

Zenei produkcióddal bejártad Nyugat-Európa nagyvárosait, ahol bizonyára rengeteg tapasztalatot szereztél. Hol szeretsz a legjobban muzsikálni?

Az a jó az utcazenélésben, hogy bárhol meg lehet élni belőle. A budapesti belváros a kedvencem, annak ellenére, hogy külföldön sokkal jobban keresek. Itt nagyon aranyosak az emberek. Nem a pénz a lényeg, hanem hogy különleges érzés itt zenélni, mert marha jó a feelingje. Egyébként nincsen sok különbség a budapesti és a nyugat-európai hallgatóság között, mert a belvárosban az emberek fele külföldi. De Szegedet is nagyon szeretem, főleg nyáron, mert ott érzem igazán, hogy Magyarországon vagyok.

Fotó: Katona Márton

Ha Európát nézzük, akkor Milánót, Párizst, Londont, Koppenhágát, és a német nagyvárosokat emelném ki. De Budapestnek főként a dunai panorámája miatt valami egészen különös hangulata van, amely az itt megforduló emberekre is érezhető hatással van. 

Most pedig rajtad a sor! Te döntöd el, hogy kivel készítsem a következő szinténzenész portrét. Megkérlek,válassz ki egy számodra kedves magyar zenészt, akivel ha tehetnéd, Te is interjút készítenél!

A választottam: Gerendás Péter. Gyönyörű zenéket ír, sok dalának a szövegét is ő írja. Szépen énekel és szépen gitározik és nagyon megkapóak a hangszerelései is: nem engedi, hogy egy másodpercig is lankadjon a hallgató figyelme. Ezek mellett nagyon igényesek is a dalai.

Fotó: Katona Márton

Egy belvárosi ruhaboltban eladó*, egyben ő az egyre ismertebb Mayberian Sanskülotts énekesnője. A Képzőművészeti Egyetemen végzett festő szakon, mégis azóta összesen három kép került ki a kezei közül. Beszélgetés Csordás Zitával örömről, szomorúságról és annak ellenszeréről.

Már kisiskolás korodban zenész szerettél volna lenni, mégis, egy jó ideig a festészet volt számodra a meghatározóbb művészeti ág... 

Mivel viszonylag jól rajzoltam, szinte minden tanáromnak az volt a mániája, hogy rajzoljak sokat, de engem soha nem érdekelt annyira, hogy akkor kellőképp ráfeküdjek a témára. Az általános iskolában zenetagozatra jártam, ahol mindenki énekelt, így abban nem tűnhettem ki. A rajzolás számomra kényszerpálya volt, ezért is érezhettem azt, hogy nem akarom csinálni. 

Ennek ellenére mégis a képzőn kötöttél ki...

Előtte a kisképzőbe jártam, ahol egyik tanárom, Záborszky Gábor javasolta, hogy nézzük meg az egyetemi felvételit. Talán azért is vettek fel egyből, mert nem stresszeltem rá. A képző ugye kívülről tök nagy fun, egész nap iszogatunk, meg festegetünk, de azért nagyon oda kell tennie magát mindenkinek. Nos, én nem annyira tettem oda magamat. Az egyetemhez nem voltam még elég érett 18 évesen, körülbelül két évre rá fogtam fel, hogy egyáltalán hol vagyok. Számomra emiatt is volt nagyon nehéz ez az egész. Hat évig jártam oda, mivel egyszer megbuktam az indexem hiánya miatt – a vizsgaidőpont nem volt kiírva. Felvettem egy pótvizsgát, de nem tudtam, mikor van, és csak a vizsga másnapján kaptam róla értesítést, hogy bizony előző nap volt. Hát, emiatt csúsztam egy évet.

“A képzőn teljesen kiégtem, és azt éreztem, hogy soha többé nem akarok festeni.”

Akkor miért nem hagytad ott az egészet? 

Az egyetem első éve után biztos voltam benne, hogy ez nem az én utam, hogy én nem vagyok az az ember, aki mindenáron képzőművész szeretne lenni, lelkileg is nagyon megviselt az egész, de a szüleim (akik egyébként mindenben támogatnak és akiknél jobbat nem is kívánhatnék) ragaszkodtak hozzá, hogy elvégezzem az egyetemet, merthogy a diploma mennyire fontos. (Nem, nem az.) Harmadéves koromban Valenciában voltam Erasmus ösztöndíjjal. Valenciában van a Berklee College of Musicnak egy campusa, és valahogy úgy alakult, hogy összeismerkedtem pár odajáró diákkal, az ő koncertjeikre jártam, velük lógtam, és minden nap sírtam, hogy én miért nem tanulhatok ott. A szüleimmel folytatott minden beszélgetésem zokogós veszekedésbe torkollott emiatt. Azt hiszem akkoriban engedtem el végleg az egész képzőművészeti pályafutásomat, viszont akkor kellett szembesülnöm azzal is, hogy professzionális zenész se lesz belőlem már ebben az életben. Az egyetem egyébként kiábrándító volt abból a szempontból is, hogy abban a tudatban tanultam, hogy évente harmincöt festőt vesznek fel. Hadd tegyek fel most én egy kérdést! Hány kortárs festőt ismertek? Ezen kívül sok esetben az is megalázó volt, ahogyan a tanárok viselkedtek velünk. Úgy voltam vele, hogy mivel a festészetet nem tudom alkalmazott munkaként végezni, esélyem sem lesz, hogy egyáltalán ilyen melót vállaljak. A képzős osztálytársaim velem ellentétben arra tették fel az életüket, hogy festők legyenek. Én pedig, mire elvégeztem a sulit, már 100%-ig biztos voltam benne, hogy nem kívánok részt venni ebben a dologban. Úgy voltam vele, hogy nem akarok csak azért nélkülözni, hogy megfesthessek egy nyomorult képet - engem ez nem motivál(t) ennyire. 

Mégis, hány képet festettél a képző elvégzése óta?    

Kb. hármat. Az egyiken a Miso Leves nevű macskánk látható felülnézetből, és a Miso Levest UFO-k figyelik címet kapta. Ez amúgy a diplomamunkámhoz kapcsolódott, azért az egyetem után még voltak próbálkozásaim a festészetet illetően, ezenfelül festettem két virágcsendéletet (haha), meg egy barátunk macskájáról egy képet karácsonyra a barátnőjének. Az a baj a festéssel, hogy irtó körülményes! (nevet…) Mert ugye a lakásunkban van két macska, akik imádnak belelépni a festékbe. És azt sem szeretem annyira, ha a nagyanyám által szövögetett szőnyegre olajfesték kerül. Ennyi. 

Zenekarodat, a Mayberian Sanskülotts-t az egyetemi éveid alatt hoztátok létre. Ez “mentett meg” a festészettől? 

Igazából a gimi és az egyetem közti remek nyáron született meg a Mayberian. A festészettől meg amúgy nem kellett megmenteni, félreértés ne essék, festeni nagyon jó, csak nem mindegy hogyan és miért teszi az ember. A lelkemet mentette meg, meg a kamasz énem vágyait váltotta valóra. 

Ma egész nap titeket hallgattalak meló közben. Reggel még rossz hangulatban voltam, estére pedig kifejezetten jókedvem lett. Tudtátok, hogy szomorkás zenétek remek ellenszer a borongós hangulat ellen? 

Örülök, hogy ezt mondod! Nem is szeretnénk, hogy az legyen a zenénk célja, hogy szomorúvá tegye az embert. Szerintem a zenének alapvetően inkább kedélyjavító a hatása, mintsem romboló (mosolyog). Remélem a miénknek is. Nem ez az első ilyen vélemény egyébként, írtak már hasonló kedves üzeneteket. Volt például egy srác, aki pontosan ugyanezt írta, amit mondasz. Jó érzés volt tudni, hogy erőt adunk neki a munkájához. Én is sok “szomorú” zenét hallgatok, és mégsem sírok. 

Te min szoktál szomorkodni? 

Az élet igazságtalanságain. Ha azt érzem, hogy valaki mást igazságtalanul bántanak, meg hogy ha állatokat bántanak. Nem vagyok vegetáriánus, de olyanokon  szoktam lamentálni, hogy megegyem -e, vagy ne az állatok húsát. Egyébként nem annyira szeretem a húst; a csirkemellet például megeszem, bár mára az is kezd lelki problémává válni. Na de most már vegyük elő azt a sört, amit hoztatok! 

Rendben, íme! Mit teszel olyankor, ha azt szeretnéd, ne legyél szomorú? 

Van egy nagy kedvencem, a Beach House-tól a PPP, amit minden nap meghallgatok, és akkor azt mondom utána, hogy: na, ez, baromi jó! Nagyon szeretem Daniel Johnson zenéjét, és nagyon szomorú voltam, amikor meghalt. Nyolcadikos koromban találtam rá  a Portishead-re, ami pl. egy extra szomorú zene, de engem mindig feldobott.

Hogy néz ki egy átlagos napod? 

Fél tizenegytől este kilencig eladóként dolgozom egy ruhaboltban, amit egyébként nagyon szeretek. Maxon tolom a munkát, imádok rendezkedni a boltban. Csak azon húzom fel magam, amikor nem úgy teszik vissza a vállfát, ahogyan a többi áll vagy ha a földről kell felszedegetnem a trehányul szétdobált ruhákat, a nadrágokat, amiket úgy hagytak a földön, ahogy kiléptek belőlük. Ilyenkor azt érzem, hogy a vásárló “csicskája” vagyok. Pszichésen néha nehéz elviselni, hogy tíz órában mindenkinek a lábtörlője vagy, de persze vannak nagyon kedves vásárlók is.

Valóban érdekes ellentét, hogy a zenekarod egyre ismertebb, mellette pedig eladóként dolgozol egy ruhaboltban...

Sokszor magam is rádöbbenek, hogy baszki, én itt diplomával vasalok. Korábban egy kellékraktárban dolgoztam, és a filmesek, amikor nagy a stressz, hajlamosak a kollégákkal nagyon bunkók lenni. Az ilyen helyzetekben mindig arra gondoltam, hogy nem baj, végül is én már valamit elértem. Persze akkor is ezt kellene éreznem, ha még mindig a Cora-ban lennék kasszás. 

A Mayberian-nel egyre ismertebbek vagytok, az underground közeget már régen kinőttétek. Ennek ellenére hogy tudtok undergound-ok maradni?

Úgy gondolom, hogy ez az egész zenekarozás egy tini dolog. 

Fontos, hogy nem oszlottunk fel húsz évesen, amikor még a mostaninál is undergroundabbak voltunk. Ez tart minket most össze. De egyébként nem is törekszünk arra, hogy nagyon mainstreamek legyünk.

Tavaly szeptemberben teltházas koncertet adtatok a bécsi showcase fesztiválon. Milyen tapasztalatokkal tértetek haza? 

Jó érzés volt látni, hogy a zenénk érdekli az embereket. Az első külföldi fellépésünk Lipcsében volt, utána Berlinben, majd Csehországban is játszottunk, amik szintén nagyon bejöttek nekünk. Hasonlóak hozzánk, mégis ott valahogy érdeklődőbbek az emberek. Ki merik mutatni, ha tetszik nekik valami. Ez tök fontos szerintem. Nem szeretem azt látni, ha valaki csak úgy fapofával álldogál. És utána odajön hozzám, hogy nagyon jó volt a koncert... Hát, kishaver, nekem nem ez jött le a színpadról. De néha olyanom is van, hogy nem merek lenézni a színpadról, mert attól félek, hogy elröhögöm magam. Ilyenkor félek, hogy valakivel összenézek és nevetés lesz a vége. Sőt, még olyan is volt, hogy elfelejtettem a szöveget, mikor ránéztem valakire...

Azért a február 14-i, szegedi koncertetek alatt nem ez a kép jött le rólad. Tigrisnek öltözve tigrisként is küzdöttél! 

Igen, de szerintem nagyon rossz frontember vagyok**. Amikor elkezdtük a zenekart, minden szám után kijelentettem, hogy “bocs srácok, ez nagyon szar volt”. Erről ugyan nagy nehezen leszoktam, de azért néha-néha felköhögök hasonlókat. Ma már nem tehetem meg, hogy ilyeneket mondjak a színpadon. Viselkedni kell, idősebb is lettem, és nem tolhatom már a tinit. Egyébként nagyon változó módon érzem magam a koncerteken, de mostanában sokszor feszélyezett vagyok. Néha a közönség soraiból hallok egy-egy szexista megjegyzést - ezek eléggé kiakasztanak, ám ez egy összetett, bonyolult kérdés. Valójában nem is csak azért zavar, mert engem zavar, hanem mert mást is zavarhat.

A koncertezés számomra nem olyan, hogy “hú, de várom már, utána bulizunk egy jó nagyot…” Inkább feszengek, maximalista vagyok, olyan, akinek semmi nem jó. Persze attól is függ az állapotom, hogy éppen mit iszom,és mit eszem. És az is fontos, hogy mit látok. Ha mondjuk észreveszek a közönségben valakit, akiről egyből lerí, hogy csak azért van ott, mert a következő bandára jött, vagy mert szimplán jó csajnak tart, akkor azért az eléggé kiábrándító... Az emberek azt hiszik, nem látják őket a színpadról. Hát, megint csak ki kell hogy ábrándítsam őket: ez nem így van! 

Azt is elárulom, hogy egyszer haza is küldtem valakit egy hasonló helyzetben. Egyszer voltunk Benedekkel (Szabó Benedek, a Szabó Benedek és a Galaxisok frontembere) Foxygen koncerten, ahol a közönségből valaki eldobott egy műanyag söröspoharat. Az énekes leállította a koncertet, majd leteremtette az embert, hogy mégis, mit képzel magáról? Végül pedig hazaküldte a srácot. Akkor azért elgondolkodtam rajta, hogy annyira azért nem király ez a stílus.. De már nem szoktam ilyet csinálni, csak ha azt érzem, hogy bazmeeeg!!!! 

Mi az, ami örömet okoz neked? 

A cicák és az indiai kaja. Meg az okoz még nagy örömöt, ha le tudok alkudni, vagy nagyon jó áron vehetek meg valami király cuccot. Ezt a kanapét, amin ülünk, például ingyen szereztem be a facebook market place-en. Azt a nagy fikuszt, ott, pedig 2500 Ft-ért vettem. Nekem ezek okoznak örömet, meg a művészeti albumok. Meg a bundáskenyér, imádom a bundáskenyeret.

Számodra kik a meghatározó magyar énekesnők? 

Neményi Lillának és a Méhes Mariettának például nagyon szeretem a hangját. Minden idők egyik legjobb magyar zenekara pedig a Trabant.   

Melyik napszakot iktatnád ki, ha volna rá lehetőséged? 

Egyiket sem, mindegyiket hasznosnak vélem, és igyekszem ki is használni a nap minden pillanatát. Szeretek korán felkelni, és nem annyira szeretek éjszakázni.

Ki legyen a következő zenészünk?

Czakó-Kuraly Sebestyénre, a Platon Karataev tagjára szavazok. Vele szeretnék olvasni egy jó kis interjút!

*a beszélgetés rögzítésével egy időben Zita még egy ruhaboltban volt eladó, ma már nem nem ott dolgozik

**nem az

Interjú: Tompos Vince

Kép: Fülöp Dániel Mátyás

Fotó: Lányi Kristóf

Ha minden igaz, hamarosan meghallgathatjuk a négy évvel ezelőtt pihenőre vonult, 2019-ben pedig visszatért Turbo új korongját. A zenekar kizárólag magyar nyelvű dalokat tartalmazó „Csillagból emberré” című új lemezéről két szerzemény már napvilágot látott. Az aktualitásokról rendhagyó módon az együttes basszusgitárosa, Jero mesélt a szinténzenésznek. 

A Túl a fényeken című dalotok eszembe juttatja a korai magyar hardrock klasszikusait. Korábban egy P.Mobil feldolgozásotok is született –  ez volt a Lámpagyár. Most mennyire volt tudatos lépés visszanyúlni ehhez a stílushoz?

Jero: Természetesen sokféle zenei hatás ér bennünket.  A 70-es évek rockzenéje talán mindig közös nevező és fontos kiindulási pont marad a zenekar életében. Az, hogy most magyarul szólalnak meg a dalok, óhatatlanul felidézhetik az általad említett magyar zenekarokat. Tudatosságról nem beszélhetünk, az inkább a műfaj sajátossága, hogy bizonyos témák jól állnak rockzenének, mások kevésbé.

A többi szám is hasonló atmoszférájú lesz?

J: A lemezt alapjában véve 3 féle hangzás fogja jellemezni: kemény, közép-kemény és lesz némi lágyság is itt-ott.A Túl a fényeken egyértelműen az első kategóriába sorolható, de úgy érzem, ez önmagában nem jellemzi a lemez teljes hangzását, az ennél valamivel szofisztikáltabb lesz.  

Mi vitt rá benneteket, hogy átnyargaljatok magyar nyelvre? Vagy ez csak kísérletezés?

J: Abban az értelemben mindenképpen kísérletezés, hogy még sohasem csináltunk ilyet, pontosabban a Nebulosus c. számunk magyar nyelvű, az viszont gyakorlatilag Balázs tollából került ki és gyakorlatilag készen kaptuk. Igazi Turbo rock szám még nem szólalt meg magyarul. Kicsit szokatlan terep, meglátjuk, hogyan fog működni. 

Fotó: Bands Through The Lens / Somogyi Lajos

Mit árulhatsz még el az új lemezről?

J: A lemezen 10 szám lesz. Lesznek rajta húros-pengetős-, ritmus- és billentyűs     hangszerek, meg persze ének is.  Az talán újdonság, hogy itt-ott a nyolcvanas évek is felsejlenek.

Az októberi koncert egyben végleges visszatérés lesz, avagy limitált fellépéseitek lesznek? 

J: Beszélgetünk már jövő tavaszi koncertekről, de még semmi sincs eldöntve. Attól is függ, hogy az új anyag milyen csatornákat fog megnyitni. Persze az is lehet, hogy az egész egy nagy szar és akkor végleg lehúzhatjuk a rolót. Hahota. Remélem, azért nem ez a változat fog teljesülni. 

Interjú: Tompos Vince

Jegyek: https://www.a38.hu/hu/program/turbo-16129

- Megiszunk valamit ma este?

- Hát, akár… De nem nézzük meg inkább a moziban az új Tarantinot? 

- Az is jó ötlet! és mi lenne, ha előbb egy ital, aztán a film?

- Aha, így a legjobb, mehetünk is!

Kezdjük azzal, hogy ilyen és ehhez hasonló beszélgetések már jó ideje nem hangzanak el Trencsík Pali és Hegyi Krisztina (Kiki) alkotópáros közös otthonában. Na nem azért, mert mosolyszünetet tartanának - ennél azért jóval kreatívabb művészekkel állunk szemben. A Moyogi alkotópárosánál jártam, hogy utána járjak miért is zárják el magukat a külvilágtól ilyen hosszú időre.

Nappalijukba toppanva, sőt, már a gangon sétálva is egyből kiszúrni különleges növényeiket.

Újévi fogadalom - pipa

 2019-ben minden egyes hónapban egy vadiúj dalt jelentetünk meg az interneten Moyogi néven - így szólt az egymásnak tett ígéret. Első lépésként Paliéknak ki kellett kitalálniuk, hogyan lehet a legrövidebb idő alatt a leghatékonyabban kivitelezni a munkát. Mivel nem egy lemeznyi dalon kezdtek el egyszerre dolgozni, a rajongók örömére minden hónap végén friss és ropogós dal születhetett meg műhelyükben.

„Most, hogy a nyolcadik hónapban vagyunk, teljesen megszokottá vált számunkra, hogy munka után ezt csináljuk. A fő kérdés az volt, hogy sikerül-e megtartanunk a kijelölt tempót, de mára annyira rutinná vált az egész, hogy nem aggódunk” - meséli Pali.

A folyamat minden hónapban megismétlődik: a szöveg -és zene írástól kezdve egészen a stúdiózásig. Így Paliék 2019-es éve pontosan egy tucat harminc napos munkafázisra van bontva.

Öntözve írni

„Ezek a növények, amiket itt látsz, a dalokkal együtt születtek” - mutat a nappalijukban található párkányukra Kiki.

„Ugyanakkor kezdtünk el foglalkozni velük, amikor a Moyogi-projektünkkel” - teszi hozzá. “Kikiék kertjében van egy nagy juharfa, ahonnan lepotyogtak a magok a földbe. Idővel ezek a magok szépen ki is nőttek, de a kutya kikaparta őket, mi pedig kiszedtünk a földből vagy ötven darabot - így kezdődött az egész”- avat be a kezdetekbe Pali.

 „Ki merem jelenteni, hogy minden egyes új levélnél jelen voltam napi szinten, és képzeld, a növények valahogy a zenével együtt nőnek. Azzal telik a napunk második fele, hogy zenét szerzünk és öntözünk. Utóbbival több, mint egy óra elmegy. Általában nem eszünk. Például ma nem csinált senki vacsorát” - mesél tovább az elsőre kissé megfoghatatlan lelkesedésükről Pali.

Borongós novellafüzér

Kiki szerint a szövegek együttesen egy tizenkét novellából álló füzért alkotnak, és ha valaki egymás után elolvassa őket, könnyen összeállhat számára a teljes sztori. “Nemrég fogtam magam, és végighallgattam egymás után az összes dalunkat. Érdekes volt megtapasztalni, hogyan is építkezik  kéz a kézben zene és szöveg. Egyébként már a decemberi szöveg is kész – összeért ez a kör. Annyit azért elárulhatok, hogy a decemberi dalszövegben az a mondat kokrétan benne is van, hogy a körvonal most ért körbe, így a történet eljut egy végkifejletbe. Jól esne, ha egyszer valaki azt mondaná, hogy észrevette ezeket a kis csavarokat - de aki egy kicsit figyel, annak könnyen összeállhat a kép - teszi hozzá.

De ebben a „játékban” nem csak a daloknak kell megszületniük minden hónapban, hanem a hozzájuk szorosan kapcsolódó videoklipeknek is. “Irtó jó buli utána járni, hogy éppen ki legyen az a vizuális művész, aki összerakja nekünk az aktuális klipet; a legtöbb mozgókép egyébként Tóth Emese alkotása. Persze van olyan klipünk is, amelyiket mi vágtuk meg a családi archívumunk, illetve VHS-kazettáink anyagából- meséli Pali.

A dalokat a srácok Nyergesújfalun és Esztergomban rögzítik, Zdosek Adam hangmérnök vezényletével. Ha készen van minden, akkor nem marad más hátra, mint megírni a dal ajánlóit, ismertetőit, és elküldeni azokat a blogoknak. A „jó píárnak” köszönhetően Paliék dalaival például német és amerikai blogok is foglalkoznak.

De miről szólnak a dalok?

A dalszövegek többségét melankólikus hangulat, és egyfajta keserédesség jellemzi, ugyanakkor egy szemernyi boldogság is fellelhető bennük.  “Ugyan lehet, hogy nem tudatosan, de ezek a dalok hasonlítanak egymásra.  Úgy vagyok vele, hogy ha rövid alatt írok új dolgokat, akkor nehezen tudok kikecmeregni az adott hangulatomból”- árulja el Pali. Kiki szerint ez a megállapítás ugyanúgy igaz a szövegekre is. 

„A mi zenénk hangulatok lenyomata, és talán amiatt is lesz nagyon nehéz színpadon előadni őket, mert nálunk nem annyira fontos a zenészek személye. Pillanatokat próbálunk megragadni, amelyek származhatnak egy illattól, vagy akár egy látképről is. Ez a kis pillanat akar az idill lenni, ami aztán elmúlik, de amíg kitart, az nem egy rossz dolog. Igazából ezt a pillanatot kellene az embereknek érezniük.” (Pali)

És hogy mi lesz velük januárban? Paliék vinyl-en szeretnék kiadni az egész idei termésüket, sőt, jövőre koncertekben is gondolkodnak. „Ha ez összejön, akkor úgy képzelem, hogy a színpadon nagyon sötét lesz, hatalmas füst borít el majd mindent, sőt a zenészeket sem lehet majd látni… Mindenki feketében lesz! A lényeg, hogy az egész színpad legyen nagyon jól belőve, és így átjöjjön a közönségnek az előbb is említett hangulat. Számomra az a siker, ha képes vagyok  visszaadni valami hasonlót azokból az érzésekből, amelyekből táplálkozva megszületettek a dalok” - mesél a jövőbeli terveikről a zeneszerző. „A színpadon négyen leszünk. A basszusgitárosunk egyébként a hangmérnökünk lenne, a doboknál pedig - ahogy az eddigi Moyogi daloknál is -, Jáger Zoltán, a Jóvilágvan dobosa ülne" - teszi hozzá Kiki.  

Beszélgetésünk végén önkéntelenül is úgy éreztem, teljesen  jogosan teszem fel a kérdést a már első pillanatra is szimpatikus, később pedig igazán megkedvelt alkotópárosnak, miszerint: 

Vannak még barátaitok?

„Nincsenek. De ha lennének, már úgy sem keresnének! (nevet...)Nem, vannak. Tegnap például jót buliztunk egy esztergomi barátnőnkkel, Katával. Eljött a stúdiófelvételre, nem is tudom miért. Talán azért, mert már máshol nem lehet velünk együtt lenni”- válaszolta mosolyogva Pali.

*

- Tudom, hogy nehéz választani, de kérlek, valljatok színt: kit jelöltök ki következő alanyomnak?

- Csordás Zitát, a Mayberian Sanskülotts énekesnőjét. Azért mert egyrészt nagyon érdekes dolgokat visz véghez, iszonyú aktív, és tele rengeteg jó ötlettel. 

És akkor íme a premier: 

A Blue Fish With Yellow Eyes egy metafora. A márciusi Get Lost-tal köthető össze - nem volt tudatos, később azonban törekedtem arra, hogy ezt mások is észrevegyék. A zenei videót VHS kazetták anyagaiból készítettük, ahogy márciusban is. let’s invite them for a walk on the Moon“ sorokra most válaszok, reakciók érkeznek. A többi Moyogi szöveghez hasonlóan ez is az idilli pillanatról szól, képekről mindenki fejéből, meg nem határozott kérdésekről és kérdéses válaszokról. A Blue Fish az én fejemben egy metafora a váratlanra, az új ötletre, olyan megoldásra, amilyen eddig soha nem jutott még eszembe. (Hegyi Kiki, szövegíró)

Minden, ami Moyogi

Szöveg: Tompos Vince

Fotó: Szikszai Cintii

Pályafutása során először ad koncertet Budapesten a System of a Down. A rajongók által várva-várt esemény 2020. június 17-én lesz a Budapest Arénában. 

Az 1994-ben alakult, öt stúdióalbummal rendelkező amerikai / örmény együttes óriási kereskedelmi sikereket ért el öt stúdióalbumával, amelyek közül három is rögtön az első helyen kezdett az amerikai Billboard albumlistán. A System Of A Down-t 4 Grammy-díjra jelölték, a B.Y.O.B. daluk pedig 2006-ban el is nyerte a díjat a legjobb hard rock felvételként. A System ezidáig több mint 40 millió lemezt adott el világszerte

A SOAD zenéjét sokféleképpen nevezik, de a zenekar nem törődik a címkékkel. Az énekes Tankian szerint "Számomra a System of A Down nem egy progresszív együttes. De nyilvánvalóan nem is egy tipikus pop projekt. Nagyon figyelünk a zenénkre, hogy biztosak lehessünk benne, ez nem olyasvalami, amit korábban már hallottak.” A basszusgitáros Odadjian kiegészítette: "Össze lehet hasonlítani minket bárkivel, akivel csak akarnak. Nem érdekel bennünket. Az összehasonlításoknak és a címkéknek nincs hatása erre a zenekarra. A tény az tény: vagyunk, akik vagyunk, és mások is azok, akik."

A budapesti koncerten az előzenekar a brazil Ego Kill Talent lesz, akik nemrég fejezték be második albumuk felvételeit, és lesz szerencséjük áprilisban a brazil stadionokban turnézni a Metallica és a Greta Van Fleet társaságában. Ezután májusban debütálnak az Egyesült Államokban, majd júniusban Európában lépnek fel.

A budapesti koncertre jegyek, valamint limitált számban VIP csomagok október 4-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu és a www.funcode.hu oldalakon keresztül. A regisztrált Live Nation tagoknak már október 3-án 10 órától elővásárlási lehetőségük lesz.

További info:

https://systemofadown.com

https://www.egokilltalent.com

https://www.livenation.hu

https://www.funcode.hu

Elhunyt Gallai Péter. A Piramis és a Bikini egykori billentyűse, énekese, dalszerzője 65 éves korában, hétfőre virradóra halt meg. 

Gallai Péter 1971-ben alapította első zenekarát, 1974-ben végzett a Konzervatóriumban. Játszott a Nautilus zenekarban, majd 1974-ben alapító tagja volt a Piramisnak. A hard rock csapat a hetvenes évek második felében talán a legnépszerűbbnek számított Magyarországon, első aktív korszakában, 1974 és 1982 között hét lemezt jelentetett meg.

Gallai Péter számos dalt írt a Piramisnak, mások mellett olyan slágerek születésénél működött közre, mint a Szabadnak születtem, a Szállj fel magasra, a Mikor megszülettem, a Nem tudom vagy a Más helyen keress. A Piramisban Gallai mellette Závodi János gitározott, Révész Sándor énekelt, Som Lajos basszusgitározott és Köves Miklós dobolt. A csapat 1992-ben és 2006-ban is visszatért néhány nagy koncertre, majd 2009-tól újra rendszeresen koncertezett; ebben a formációban Gallai, Závodi és Köves mellett Nyemcsók János énekel és Vörös Gábor basszusgitározik. Az alapító Som Lajos 2017-ben hunyt el.

1985-től 2002-ig a Bikini együttes tagja volt, Gallai Péter billentyűjátéka és vokálozása a zenekar tizenhárom lemezén hallható. Társzerzője volt például a Hazudtunk egymásnak, A csillagok ködében, az Eltűnt az élet az utcánkból és a Ha lenne holnap című Bikini-dalnak.

Játszott a Favágókban is, a nyolcvanas években Kováts Krisztával és Fábri Péterrel közös gyermekműsora volt, utóbbival együtt írta a Kolumbusz című rockoperát, amit 1992-ben mutattak be.

Forrás: MTI